Az Applause Consulting fő küldetésének tekinti, hogy mindenkit hozzásegítsen az ECR új eszközei nyújtotta lehetőségek maximális kihasználásához.
A kereskedelmi környezet fejlődése révén azt a célt tűztük ki magunk elé, hogy az "FMCG" és "Retail" szektor meghatározó megoldásszállítójává váljunk és egyre szélesebb körben tegyük ismertté és elérhetővé az ECR szemléletét és a hozzá kapcsolódó módszereket, eszközöket.
Mindehhez kiemelkedő színvonalú szolgáltatást kívánunk nyújtani ügyfeleink számára.
Az elmúlt néhány évben több sikeres projektben vettünk részt.
A nemzetközi újdonságok, trendek mellett ismerjük a hazai környezetet és rendelkezünk a bevezetés tapasztalatával is.
az ECR szemlélet elterjedésének gyorsítása hazánkban és a régióban.
Ezt az új szemléletet, mely a kereskedők és gyártók hatékony, közös együttműködését helyezi a középpontba már több éve követik Nyugat Európában és Amerikában egyre növekvő sikerrel.
Az elmúlt néhány évben hazánkban is egyre többen követik ezt az elvet és használják a hozzá kapcsolódó megoldásoka
Az ECR általános áttekintésén, és azon belül a kategóriamenedzsment alapjainak ismertetésén túl testreszabott tanfolyamokat nyújtunk a témával foglalkozóknak. Tanfolyamaink két fő csoportnak szólnak. Általános felkészítést nyújtunk a beszállítók kereskedelmi képviselőinek, key-account menedzsereinek, illetve a kereskedelmi láncok beszerzőinek. Konkrét javaslatokat, illetve hazai és nemzetközi projekt tapasztalatokat mutatunk be azoknak a kategóriamenedzsereknek és trade marketing menedzsereknek, akiknek mindennapi feladatuk a kategóriamenedzsment a gyártó vállalatoknál és a kereskedelmi láncoknál.
Komplett kategóriamenedzsment projektek megtervezését és kivitelezését vállaljuk
a kategória kiválasztásától a végső eredmények bemutatásáig.
A projektek során fő feladatunk a felmerülő eltérő nézetek egyeztetése és a közös
gondolkodás, az együttműködés erősítése.
Célunk, hogy a projektek hatékonyan, a kitűzött határidőre valósuljanak meg.
Mindehhez részletes és pontos dokumentációt készítünk, amely megkönnyíti a további
munkát.
A termékadatbázisok felépítése és folyamatos aktualizálása az egyik alapja a kategóriamenedzsment projekteknek. Ezek elkészítése idő és erőforrás igényes feladat, melyet átvállalva garantáljuk a teljes, aktuális adatbank elkészítését és frissítését.
A kiskereskedelmi egységekben az egyes kategóriák helyének, illetve azon túl a termékek konkrét kihelyezésének megtervezését vállaljuk. Természetesen az általános merchandising elvek kidolgozása is fontos része a munkánknak.
Munkatársaink segítséget nyújtanak a kategóriamenedzsment hatékonyságát támogató szoftverek és egyéb eszközök kiválasztásában. Partnereinket folyamatosan tájékoztatjuk az újdonságokról.
A kínált eszközök hatékony, mindennapi felhasználását támogató tanfolyamokat tartunk. Kiépített oktatási környezetben, minden hallgatónk saját gépén sajátíthatja el a programok és eszközök magas szintű kezelését.
Hatékony válaszadás a fogyasztói igényekre: Szállító és kereskedő közötti együttműködés a fogyasztói igények jobb kielégítéséért, az eddiginél gyorsabban és alacsonyabb költséggel.
Kategóriamenedzsment: A kategóriamenedzsment a termékkategóriákat, mint stratégiai fontosságú üzleti elemeket kezeli. A fogyasztó számára nyújtott szolgáltatás értékének növelésével járul hozzá az üzleti eredményhez.
Folyamatos készletfeltöltés: Folyamatszervezési eljárás, amelyben a gyártó - az előzetes megállapodásnak megfelelően - figyeli és vezérli az áruk mozgását a gyártótól a kereskedő raktáráig. Ebben az esetben a gyártó felelős azért, hogy a kereskedőnél mindig a megfelelő készletszint legyen a gyártó által szállított áruból.
Automatikus bolti rendelés: A kereskedő által vezérelt rendszer, amely figyeli a készletszintet és a szállítási feltételeket. Automatikusan készül a termékrendelési lista, ha egy adott szint alá esik a bolti készlet.
Közvetlen átrakás: A terméket direktbe boltra szállítja a gyártó, vagy egyik kamionról menet közben osztják szét más szállító eszközökre. Az árucikk köztes raktárban egy percet sem tölt.
Integrált Elektronikus adatcsere: Számítógépes alkalmazások közötti, nemzetközi szabványokon alapuló strukturált üzenetekkel megvalósított kommunikáció.
Tevékenységalapú költségelszámolás: Termékekhez, szolgáltatásokhoz, értékesítési csatornákhoz vevőszegmensekhez és egyéb üzleti folyamatokhoz kapcsolódó tényleges költségek meghatározása.
Elektronikus Pénzmozgás: Ide tartozik a cash-flow, a fizetési időzítés, ideértve a számla és a rendelés közötti eltérések vizsgálatát és elrendezését. Ennek része minden nem készpénzes fizetés, például átutalás vagy bankkártyával történő kiegyenlítés is.
Cikkelem kódolás és termékadatbázis karbantartás:
Minden termék egyedi gyártókódot kap (EAN szabvány) és bekerül az országos terméknyilvántartásba, melyet folyamatosan frissítenek.
Termékek, illetve szolgáltatások olyan, a többitől határozottan elkülönülő csoportja, amely a fogyasztó/vásárló szemében kapcsolódó, illetve helyettesítő módon elégíti ki a fogyasztói/vásárlói igényeket.
Egyedi termék, cikkelem: Teljesen egyedi megkülönböztetése a termékeknek. Egy adott terméknek különböző variációi lehetségesek a piacon, például +20% extra töltés egy kávénál. Ebben az esetben ez már egy új terméknek, cikknek számít.
Elektronikus eladási adatok gyűjtése: Módszer, mellyel a kasszáknál vonalkódos leolvasó rendszerrel gyűjtik az eladott termékek adatait. Előnye, hogy naponta, hetente aktuális adatokat láthatunk az értékesítésről cikkelem szinten.
Gyors, hatékony válasz, reakció: Olyan stratégia, melyben az ellátási lánc résztvevői közösen dolgoznak a vásárlók/fogyasztók igényeinek gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálásán. Az együttműködésnek része lehet a kasszaadatok illetve a termelési tervek adatainak megosztása a partnerek között. Fontos, hogy a termékfejlesztés és gyártás is a lehető legrugalmasabban tudjon alkalmazkodni a piaci elvárásokhoz.
Ár referencia termék: Olyan termék vagy márka, melynek ára a gyakori vásárlás miatt a fogyasztók által jól ismert. E termék árát használják a fogyasztók annak eldöntésére, hogy hol vásároljanak.
Eladás helye: Az eladás helye a bolton belül. A "POS anyagok" olyan bolton belüli reklámhordozók, melyek a merchandising ponton, azaz a kihelyezés helyén próbálják a vásárló érdeklődését felkelteni és vásárlásra ösztönözni.
1024 Budapest, Keleti Károly u. 22.
061 336-0168,
061 315-1446
strategix@strategix.hu
Strategix Enterprise Technology GmbH
Schloß Garath
Garather Schloßallee 19
40595 Düsseldorf
Tel: +49 (211) 7584740
Fax: +49 (211) 75847429
web: www.strategix.de
Regus Business Centre
Nevsky Prospekt 25
191186 Saint-Petersburg
Tel: +7 (812) 336 73 48
Fax: +7 (812) 346 78 78
web: www.strategix.ru
Strategix Sp. z o.o.
ul. Wiosenna 30
60-592 Poznan
Tel: +48 (61) 843 99 70
Fax: +48 (61) 843 47 33
web: www.strategix.pl
Applause Consulting
Keleti Károly u. 22
1024 Budapest
Tel: +36 1 336 01 68
Fax: +36 1 315 14 46
strategix@strategix.hu
web: applause.hu